Váróterem. Tökéletes választás, ha az ember kultúrák találkozását szeretné modellezni. Ilyet ugyanis csak semleges területen lehet megvalósítani, márpedig egy váróteremnél sterilebb, semlegesebb, kultúrákon kívülibb helyet nehéz elképzelni. Nem tudom, mi lehet az oka, de jellegében tényleg minden váróterem ugyanolyan. Talán mert senki nem tartja fontosnak, hogy alakítson rajta, hiszen úgyis csak átmenetileg tartózkodik ott.
Szerdán, szeptember 16-án este a Trafóban megnézem a brit Akram Khan Tranzit-élmény, sokszínűség, multikulticímű előadását. Pár nappal később írás (beszámoló, kritika) is várható.
Addig is egy kis előzetes:
Mindenkinek ajánlom figyelmébe a Ballerina Project nevű kezdeményezést, aki szereti a táncosnőket, a szép fotókat, vagy New Yorkot.
A kezdeményezés new york-i helyszíneken készít fényképeket táncosnőkről (a mellékelt kép is tőlük való), leginkább valamilyen balettkosztümben (néha tütü, néha csak spicc cipő). Zseniális képeket készítenek, amiket eladásra is szánnak (az ebay-en megtekinthető néhány épp folyamatban lévő aukciójuk), azonban októberben lehet, hogy zárniuk kell, ugyanis nincs elég megrendelő.
Akinek van facebook accountja, nézze meg a képeket, legyen rajongójuk (ez így elég bolondul hangzik, de a facebookon van értelme) és vegyen belőlük!
Akinek nincs accountja csináljon, csatlakozzon a Láttam csoporthoz és utána lépjen az előző bekezdéshez.
u.i.: ha valaki rendelne, jelezze felém, mert 6 képig ugyanannyi a szállítási költség, mint egy kép esetén ($30). Érdemes egyszerre intézni.
Az L1 táncfesztivál második napjáról ki merem jelenteni, így utólag visszanézve, hogy a zenének fontosabb szerepe volt az este folyamán, mint a mozdulatoknak. Ez táncfesztivál esetén kissé furcsának is tűnhet, akár kritikaként is hangozhat, pedig nem annak szánom.
A Granhøj Dans dán társulat koreográfusának (...It's a very big secret...) című - azaz tulajdonképpen cím nélküli - darabja harmadik része egy sorozatnak. A koreográfus (Palle Granhøj) olyan művészekről, művészekkel készíti darabjait, akik valaimért megindítják benne az alkotói folyamatot, saját személyiségükkel járulnak hozzá a műhöz, vagy inkább a személyiségükből alakul ki a mű. Ebben a darabban Anne Eisensee került sorra.
L1 táncfesztivál szeptember 10-14 között a Bakelit M.A.C.-ban és a MU Színházban.
Információk honlapjukon (egyelőre elég kevés), van blogjuk is. Sajnos helyesírási hibák itt is-ott is, remélem, javítanak majd rajta.
11-én meglátogatom a rendezvényt, írok is majd róla.
A Népszabadságban jelent meg kritika Hód Adrienn SUPRA HITS című előadásáról (a mellékelt kép is onnan való).
Mivel sajnos mostanában nem nagyon tudok előadásokra járkálni, belinkelem ide, egyrészt, hogy kedves látogatóim ne maradjanak olvasnivaló nélkül, másrészt, hogy az érdeklődő, aki nem reménykedik abban, hogy a nol.hu-n tánckritikát lel, mégis odataláljon. Tehát az írás itt olvasható.
A darabról semmit nem tudok mondani, az írásról igen. Sajnos a bevezetőben olvasható egy mondat, aminek a jelentését nem sikerült mefejtenem:
Oka az lehet, hogy a szerző az "egyre gyöngülő erejű, meg nem hallgatott nézői fohászról" beszél (ír) ugyan, annak mibenlétét azonban sem előbb, sem később nem fedi fel. Persze lehet, hogy csak én nem jöttem rá, mire céloz a cikk írója. Ezt leszámítva az írás nekem tetszik, leginkább azért, mert a szerző képes és hajlandó megírni a véleményét tisztán, kendőzetlenül. Alkotónak, nézőnek is ez a legjobb, leghasznosabb. Abban pedig, hogy a kritika valóban indokolt szakmailag, csak reménykedni tudok így látatlanban.
Kedves Olvasók!
Amint ígértem, lesz beszámoló, vélemény és beszélgetés a Városi szív névre hallgató eseményről. Egyelőre várunk a kész produkcióra.
Addig egy kis előzetes és egy adag türelem.
Lassan a világ minden zugába elér a Michael Jackson őrület, immáron másodszor a világ történetében - ne legyen ez a blog sem kivétel.
Természetesen nem életrajzot akarok írni, olyat sokat találni, ráadásul sokfélét, tehát izgalmas móka kihámozni az igazságot (amit valószínűleg Liz Tayloron kívül senki nem tud). Csak annyit szeretnék leszögezni, amit a bejegyzés címéből már sejteni lehet: Michael Jackson a 80-as évek egyik legnagyobb táncosa (is) volt. Egyedi, összetéveszthetetlen, később emblematikussá vált táncstílust alakított ki.
Tehát köszönjük azt, amit hozzátett az egyetemes tánckultúrához és legyen itt egy videó, hátha valaki nem tudja, miről is beszélek.
Érdekes, izgalmas, ötletes, követendő kezdeményezésnek lehet részvevője, szemtanúja, aki holnap 17:30-tól 18:05-ig a Bazilika előtti téren fog ténferegni. Részletek itt.
Remélhetőleg én is ott leszek és majd jól megírom, mit láttam, hallottam, továbbá a látottakat kontextusba helyezem és összekötöm a projekt többi elemével. Várható még beszélgetés Enikővel, a projekt kiötlőjével, vezetőjével.
Mindenképpen meg kell jegyezni, hogy valahogy így kell egy, a tömegeknek szóló eseményt a neten felvezetni 2009-ben:
blog friss, gyakran megújuló tartalmakkal
jelenlét a facebookon
Gondolom, a wiwen is vannak, de ott én nem, tehát abból kimaradok.
Továbbá így lehet a táncot, ami jelenleg gyakorlatilag senkit nem érdekel, megpróbálni valahogy közelebb vinni.
Eléggé begyöpösödött társaság lakhat az Operaház marketing-részlegén. Június 24-én, Szent-Iván éjjelén Szentivánéji álom előadás a színházban, hatalmas ziccer, nem lehet kihagyni. Mégis sikerült. Nem tudnék most hirtelen számtalan ötlettel előállni, hiszen nem vagyok marketing-szakember, de valamit, akármilyen apróságot kitalálhattak volna, hogy az ember érezze ennek a néphagyományban mélyen gyökerező, varázslatos ünnepnek a hangulatát. Az ünnep mottója valami ilyen lehet: varázslatos éjszaka, amikor minden megtörténhet. Az Operában nemhogy a minden, hanem semmi extra nem történt. Óriási hiba, de valahogy beleillik a nagy színházi gépezetről alkotott képbe, amely szürkén, ötlettelenül halad egyik előadásról a másikra. A varázslat megteremtésének feladata így a táncosokra maradt.
