HTML

Láttam

Tánc és környéke. Főleg balett és modern. Általában vélemény, ajánló csak ritkán.

Címkék

ajánló (20) balett (45) flamenco (21) kult (112) kultúra (115) megmondó (12) modern tánc (52) operaház (36) tánc (119) trafó (12) web (14) Címkefelhő

Keresés

Google

Friss topikok

2010.12.19. 21:46 Vestris

Flamenco-szerű képződmény

Címkék: kult kultúra tánc flamenco bucsás györgyi sovák anna vámos veronika bajnai bea inhof katalin casi flamenco

Adventi Flamenco Fesztivál, 2010. december 18., Petőfi Csarnok. Adódik rögtön a kérdés, miért adventi? Mert adventkor van? Ha március 14-én lenne, akkor Forradalmi Flamenco Fesztivál lenne a neve? Furcsa elnevezés, mert a flamenconak, mint művészeti ágnak nem nagyon van olyan ismertetőjegye, amely bármilyen módon adventhez kapcsolná. De ha ez lett volna a szervezők legnagyobb melléfogása, szerintem mindenki boldogabb lenne, aki részt vett az eseményen.

Kezdjük a helyszínnel. Aki látott már flamenco előadást valaha, az tudja, hogy jellegéből adódóan az intim tereket kedveli ez a műfaj. Néha vannak kivételek, de általában azért, mert az adott esetben akkora sztárról van szó, akire annyian kíváncsiak, hogy egyszerűen nem lehet máshogy megoldani. Ezen az estén szó sem volt ekkora sztárról, sőt. Tehát érthetetlen, hogy miért a Petőfi Csarnokra esett a választás. Semmi bajom a PeCsával, profi helyszín profi személyzettel, tökéletesen megoldották a feladatot, az nem rajtuk múlt, hogy a helyszín nem kifejezetten alkalmas flamenco előadások tartására. Arról nem is beszélve, ha valakinek van képe arról, mekkora a magyar flamenco ismertsége - gondolom a szervezőknek igen -, akkor tudhatták volna, hogy a PeCsa nézőtere nemigen fog megtelni. Nem is telt. Nagy-nagy jóindulattal félházat saccolnék. Tehát inkább a nézőtér harmada volt tele. Márpedig  míg száz néző előtt táncolni egy hetvenfős teremben csodálatos érzés, addig egy ezerfősben sajnos lehangoló.

A PeCsa előterébe álmodott spanyol kulturális forgatag és gasztronómiai bemutató sem kifejezetten sikeredett. Néhány standon árultak ezt-azt, egy helyen katalógusokat lehetett nézegetni Andalúziáról. A "nem kifejezetten sikeredett"-et javítanám "elmaradt"-ra. És ott volt még a fogvacogtató hideg is. Nem, nem félreértés, nem csak kint, hanem az előtérben és a nézőtéren is. Persze ez senkinek nem hibája, csak szerencsétlen körülmény. Bár mondjuk azt talán meg lehetett volna kérdezni előre, hogy mennyi az átlaghőmérséklet egy átlagos dec.18-án, utána pedig azt, hogy ebben a külső hőmérsékletben milyen éghajlati viszonyok uralkodnak bent az épületben, ha párszáz ember lézeng bent, de ez tényleg teljesen mellékessé vált, amint elkezdődött az előadás.

Előadást írtam, nem véletlenül. Nem értem, mitől fesztivál valami, ami úgy néz ki, mint egy színházi est: két felvonás, nézők ülnek, előadók előadnak. Ha a fellépők száma átlép egy küszöböt, akkor az már fesztivál? Kár ezen filozofálni, végülis olyan nevet ad mindenki saját gyermekének, amilyet szeretne. De azért ne lepődjünk meg, hogy ha Jolánnak nevezzük el a miénket, értetlen tekintetekkel találkozunk, amikor megtudják: fiú a szerencsétlen.

Az estet egy zenés produkció nyitotta. A Trio Llamada (Oravecz Péter-gitár, Borda Máté-gitár és Zaletnyik Tamás-cajón) Barna Ritával adott elő egy nyúlfarknyi dalt. A zenészek pontosan, szépen, az énekesnő érzelmes, meleg, dús hangon épp elkezd hangulatot teremteni, mikor egyszer csak felállnak és lemennek a színpadról. Hm. "Ha egy ilyen színvonalas produkcióra csak ennyi idő marad, mi lesz itt még!" - gondolja a lelkes néző, majd megjelenik a színpadon Szabó Ági. CD-ről szól a zene, a hatalmas színpad közepén egyedül, elárvultan áll és próbál úrrá lenni az érzésen, hogy mindenki őt nézi. Kedves, lelkes amatőr előadótól látunk egy nagyon amatőr számot. Biztosan rengeteg munka van benne, de ettől még ez nem egy színpadérett produkció, hacsak nem egy kurzuszáró koncerten vagyunk. Márpedig ez nem annak lett beharangozva. Így sajnos nézhetetlen és értékelhetetlen. Ági el, jön az "Espinas" együttes. Hat nő fekete ruhában. Zene CD-ről, színpadias, szépen kivitelezett kezdés, ezzel fel is soroltam a koreográfia minden erényét. A hölgyek nagyjából egyszerre mozognak, a kopogások néhol egész pontosak, de a koreográfia maga nem egészen értelmezhető. Mit akarnak ezzel a nézőtől? Miért adják ezt itt most elő? Hogy jó legyen nekik? Az nem érv. A művészetnek - legyen az bármilyen fajtából való - egy célja van: megmutatni valamit. Ez a szám semmit nem mutatott meg.

Eddigre ki is derült, hogy a műsor összeállításánál sem kifejezetten követhető a szervezők célja. Ha színvonalas estet akartak volna, akkor a színvonalas produkciót (értsd: Trio Llamada) nem keverték volna le öt perc után. Ha meg nem azt akartak, mi volt a cél? Hogy mindenki megmutathassa magát? Ez esetben nem a nézőtől kell pénzt kérni, hanem attól, aki fel akar lépni, nem? Vagy legalább azt lehetett volna közölni a betévedőkkel, hogy itt a teljesen amatőr, de becsülni valóan lelkes előadóktól (Szabó Ági, Flamencomigos tánccsoport) profi táncosokig (Inhof Katalin, Vámos Vera) és zenészekig (Oravecz Péter, Barna Rita) mindent lehet majd látni, de a nagytöbbség inkább az előbbi csoporthoz fog közelíteni.

Az sem teljesen érthető, hogy ha ez egy flamenco fesztivál, ahol annyi a fellépő, hogy nem jut senkire elég idő (ráadásul az este hatkor kezdődő műsor négy órán át így is tartott, ami még Gyűrűk urából is sok az átlagembernek), akkor miért kell hastáncost hívni vendégművésznek? És ha már, akkor miért nem lehetett valaki olyat, aki tud is hastáncolni? Dutka Diána szólószámából annyi mindenképpen kiderült, hogy járt már hastáncórán, a műfaj alapjait el is sajátította, de amikor a csípőrázásnak vége szakad és valamit kellene kezdeni a kezekkel, ott vége mindennek. Jön a hajdobálás. Metallica koncerten a '80-as években még elment, de itt? Meg kell tanulni táncolni, mielőtt színpadra megyünk, mert különben hülyére vesszük azt, aki néz minket és ez nem szép dolog. (Dutka Diána később még egyszer bizonyít Fülöp Csaba oldalán, aki szemmel láthatólag azt gondolja, hogy a flamenco attól flamenco, hogy hátközéptől fölfele -20fokos szögben megdöntjük felsőtestünket, kezünket úgy tartjuk, mint matador a bikaviadalon, megtanulunk egy fajta forgást (leszúrt, alulról kezdett forgás csavart felsőtesttel), megtanulunk elég pontosan és gyorsan kopogni, hogy egy andalúz flamenco-kurzuson a középhaladó csoportba beengejenek és arcunkra egy fajta "nagyonkomolyanflamencozom" arckifejezést erőltetünk, bármi történik a színpadon.) Mit keres egy flamenco fesztiválon Galó Anita? Nagyjából kidolgozott mozdulatokkal táncol valamit, ami egészen középszerű (és az estének ezen a pontján az ez már pozitívumként hat), amikor egyszercsak bejönnek tanítványai, akik nyilván jóval gyengébbek nála, hiszen akkor nem tanulnának tőle. El tudják képzelni, hogy pénzt fizetnek egy színházi előadásra (legyen mondjuk a Macskák a Madáchban) és az énekes az Éjfél.. áriánál egy laza karmozdulattal behívja tanítványait, akik énekelni még nem tudnak, de legalább sokan vannak, majd együtt énekelnek tovább? Én sem. Nem bántom én a tánccsoportot, de biztosan ez ennek a megfelelő fóruma? Halló, szervezőbizottság! Flamenco Fesztivált hirdettek, nem Ki mit tudot!

Ráadásul ez az "X és tanítványai" móka fertőző lehet, mert ugyanezt a kártyát többen is kijátszották a mezőnyből. Tessék kivenni egy művelődési ház kistermét és megmutatni a szülőknek/barátoknak, mennyit fejlődött a kis Gizike, nem biztos, hogy ez bárkit is érdekel, aki bejött az utcáról. Vagy esetleg akkor a plakát szóljon így: "X, Y és Z kurzuszáró bemutatója - csak szülőknek és barátoknak!".

Az első rész megmentője Inhof Katalin volt, aki szokásához híven egy viszonylag borzasztó színű ruhában zseniálisan táncolt. Pontos kopogások, végletekig kidolgozott mozdulatok, kerek egész koreográfia, a tánccal együttélő mimika, saját, összetéveszthetetlen stílus. Sajnos bár gitárosa Bank Dénes szólóban még alakított valamit, a tánckíséretben  nem remekelt. Egy ilyen táncos mellé illene egy profi zenekar. Hogy miért nincs neki? Ki tudja. Említésre érdemes az Urbán Henriett köré szerveződött flamenCosLosDos csapat, amelyben jó zenészek alapozták a hangulatot (Sovák Annára majd később térek ki részletesen) és láthattunk két táncost, akik szemmel láthatólag gondolkodtak a darabjukon, valamit akartak vele és ráadásul vették a fáradtságot és megtanultak táncolni. Tánc alatt azt értem, amikor valaki többé-kevésbé kontrollálni tudja a testét, legyen szó bármilyen stílusról, nem azt, amikor valaki megtanul egy-két, az adott stílusra jellemző mozdulatot és azokat ismétli folyton-folyvást, majd amikor mást kell csinálni, kétségbeesik. A koreográfia ettől függetlenül néhol lapos volt, de ebben a néhány percben legalább volt néhány ötlet.

Később észrevehette a szemfüles néző, hogy hiába mindenféle társulatnevek, meg egyebek, valójában néhány ember jelenik meg folyton-folyvást különböző csoportosításokban. Kiemelném ezeket az embereket pár szóban:

Mészáros Bernadett még eléggé az elején van annak a rögös útnak, amelynek végén még akár... hát, itt Magyarországon, ahol ez a "Nagy Fesztivál", én a helyében gyorsan abbahagynám. Mindenesetre Bajnai Beáta mellé nagyon nem kellett volna kiállnia, voltak kínos pillanatok duójukban. Ezzel szemben amikor egyedül táncolt, vidámságával és lelkesedésével teljesen lebilincselt. Van még hová fejlődni, de odáig már eljutott, hogy egyedül kiállhat a színpadra és nem a szánakozás az, amit kivált a nézőből.

Bajnai Beáta nagyon jó, képzett táncos, pusztán az kérdés, hogy miért van, hogy a színpadon töltött kb. 20 perce teljesen felejthető volt, majd amikor az első rész végén improvizált nyolc compásnyit, az embernek leesett az álla. Ha ilyet is tud, minek a többi? Elég lett volna ez a pár ütem.

Bucsás Györgyi gyakorol, küzd, de nem nagyon jut előre. Technikailag lehet, hogy fejlődik (bár még mindig elég sok a pontatlan taps és kopogás), de sajnos amig nem történik valami a színpadi jelenlétével, semmi esély. Nem érteni, miért van a színpadon, nem látni a stílusát, nem érezni, mit akar. Néhol látványos elemekkel díszíti koreográfiáit, de ettől még elég könnyen felejthető, bármit csinál. A forma talán alakul, tartalom sajnos nincs.

Vámos Veronika profi abban, amit csinál. Profi táncos, profi előadó és bár sajátos stílusa elég megosztó, tudja, mit akar, meg is tudja csinálni, ráadásul hallatlanul magas színvonalon. Lehet szeretni, vagy nem szereni, de messze a mezőny egyik legjobb táncosa.

Barsy Laura állítólag a hazai flamenco egyik megkerülhetetlen egyénisége. Aki látni akarja, mit hogy ne, annak tényleg kötelező. Alegrias (=vidámság, életkedv) című koreográfiájában végig olyan fejet vág, amitől minden keletnémet turista elalélna egy hotel halljában a spanyol tengerparton. "Ez aztán a flamenco!" - csettintene Hans, bal kezével megigazítaná bőrnadrágját, majd lehúzna egy korsó sört (+bundesligafrizura, extrém esetben melítozott csíkokkal). De hát mi nem keletnémet turisták vagyunk, tehát igenis elvárnánk, hogy a flamenco ne ebben merüljön ki. Itt-ott pontatlan, itt-ott zavarják a kezei, néhol a ruháin a ráncok, amiket meg is próbál gyakran nyitott tenyerével elsimítani. Azért aki teheti, mégis inkább kerülje.

Oravecz Péter a már említett gitáros, aki profi zenészként fáradhatatlanul munkálkodik különféle együttesekben, alkalmi bandekben és általában nagyon jó, amit csinál. Bárhol látják a nevét, menjenek, hallgassák meg!

Sovák Anna hangját egy eléggé elcsépelt hasonlattal a csiszolatlan gyémánthoz lehetne hasonlítani, de hogy a hasonlatot agyonverjem, ebbe a képbe azért képzeljenek bele valami őserőt, ami a csiszolástól elmúlna. Profi előadó, a hang itt-ott megnyaklik, de olyan átéléssel, szívvel-lélekkel csinálja, amit éppen csinál, hogy a magát Murmanszkban érző néző is elkezd felengedni. Őt is hallgassák, ahol csak tehetik.

És a végére hagytam egy, a magyar flamencoéletben teljesen egyedi jelenséget, a Casi Flamenco együttest. Azért egyedi a csoport, mert bár a fesztivál fellépőlistáját áttanulmányozva mindenféle együttesek nevei repkednek szemünk előtt, valójában Magyarországon olyan csapat, amely zenészekből és táncosokból áll és öt éve együtt dolgozik, ez az egy van. Mindhárom számukon látszik a belefektetett munka. Pontos, megtervezett taps, Kuszinger Róbert egyre fejlődő orgánuma, Papirnyik Norbert alázatos, lelkes, lendületes gitárjátéka és a táncosok (Boncza Anna és Hegyi Nóra) szép, kigyakorolt számai szép összképet mutatnak. Természetesen az amatőr jelleg megmutatkozik. Egy-egy hiba becsúszik gitáron, énekben, táncban is. De a lelkesedés, a nézők, az egymás és a művészet iránt mutatott tisztelet követendő példa.

Bocsánat, módosítok. A végére mégis Fülöp Csabát hagyom. A szervezőknek feltett rejtélyes kérdések sora nem ér véget: miért lehet az, hogy a teljes zenekarokat, profi táncosokat/előadókat felsorakoztató estet egy CD-re eltáncolt felejthető semmiséggel kell zárni (az arckifejezés még itt is nagyon komoly valamiért)? Hogy senki ne emlékezzen erre az egészre? Ha ez volt a cél, becsülendő a törekvés.


Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://lattam.blog.hu/api/trackback/id/tr312526778

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása