PR-Evolution - Merengők
Kun Attila az egyik kedvenc magyar táncosom. Már annak idején, az Opera táncosaként is nagyon szerettem - Seregi Rómeó és Júliájában Mercutióként felejthetetlen. Egy idő után külföldre ment és a Rambert Dance Companynál, az egyik legismertebb kortárs együttesnél töltött pár évet táncosként. Miután hazatért külföldről, együttest alapított. Azt mondta, a hazai kortárs táncéletből hiányzik az a vonulat, amit külföldön a Rambert Dance Company képvisel. Az a vonulat, ahol nem meztelenkedéssel, földön fetrengéssel akarja helyettesíteni az előadó a tánctudást, hanem a technikai tökéletesség az alap, amire építkezni próbál. Adott esetben akár a földön, akár meztelenül - teszem hozzá én. A társulat neve PR-Evolution lett. Pár év után Kun Attila itthagyta hazánkat - készült vele egy interjú az okokról, ha valakit érdekel, itt olvasható. Tanulságos olvasmány. Az együttes itthon maradt, én pedig elmentem megnézni, mi lett velük vezető nélkül.
Az előadást Alfons Mucha, a szecesszió cseh mesterének művei ihlették. Nem tudom, szándékos-e, de az időzítés remek, ugyanis a Szépművészeti Múzeumban jelenleg épp Mucha kiállítás tekinthető meg. Szeretem a szecessziót, ezért kíváncsian ültem be az előadásra. Kíváncsian és szinte biztosan abban, hogy a végén majd az lesz a tanulság, hogy nem sikerült valami jól, hiszen ki is tudhatja eltáncolni a szecessziót...
Ezzel szemben rögtön az előadás kezdetén döbbenten tapasztaltam azt az érzelmi feszültséget, finom erotikát, ami tökéletesen adta vissza Mucha műveinek kisugárzását. Ez az érzés többször visszatért még az előadás egy órája alatt. Néhol percekig tartott, néhol rövidebb ideig és annyira pontosan idézte meg a szecesszió lényegét, amennyire szerintem ez táncban lehetséges. Sajnos a varázslat mindig megtört valahol, ráadásul voltak hosszabb, néhol szándékoltan más hangulatú, néhol kevésbé sikerült jelenetek, amik rontottak az összképen. Az összkép romlott, kaptam viszont gondolkodnivalót. Erőszakos jelenetek, amik a szexualitásnak, az állati ösztönöknek azt az oldalát mutatták meg, ami oly távol áll a szecessziótól? Sokszor ismétlődő, szögletes mozdulatok? Mit keresnek ezek itt? Hogyan kapcsolható mindez Muchához? Talán a festőművész neve és munkássága csak ürügy és ez az egész emberi kapcsolatok ábrázolásáról szólna? Mindenesetre ezek a jelenetek nem hagyták, hogy felszínes, cukormázzal bevont kellemes időtöltéssé változzon ez a hatvan perc. Amint belefeledkezett volna az ember a századforduló hangulatába, a szép női testek látványába, változott a darab hangulata és lehetett keresgélni az okokat.
A koreográfia ötlete Nemes Zsófiától származott, ő a darab rendezője is. Ezt leszámítva csapatmunkának tűnt az előadás (táncolták még: Gulyás Anna, Jónás Zsuzsa, Nemes Zsófia, Piros Xénia, Feledi János, Hámor József, Várnagy Kristóf). Technikailag nem kifejezetten érdemes boncolgatni az táncosok teljesítményét, hiszen nem erről szólt a darab - amit kellett, hozták az előadók. A díszlet fő eleme egy fehér lepel volt, amelyre Mucha festményeit, grafikáit vetítették. Ez sok helyen aláhúzta a színpadon látottakat, sok esetben ellentétben állt velük, gyanítom, szándékosan. A jelmez fontosabb szerepet töltött be a megszokottnál. Egyrészt a táncosok jelmezein található szecessziós, csavarodó indák, növényi díszítőelemek rímeltek Mucha képi világára, másrészt a különböző ruhadarabok fontos szerepet kaptak az előadásban. Hol részben lekerültek az előadókról, hol másra kerültek föl...
Összességében egy érdekes, szokatlan képi és mozgásvilágot bemutató, néhol kifejezetten szecessziós darab lett a Merengők. Aki teheti, nézze meg!
(A fotó Kővágó Nagy Imre munkája)
