Láttam

Az orosz klasszikus balettirodalom egyik legnehezebb darabját tűzte műsorra a Magyar Nemzeti Balett az Operában. Jó, mert még nem láthattuk itthon teljes egészében, viszont egy évre a Hattyúk tavával és a Diótörővel együtt talán kicsit sok az orosz klasszikából. Erről már elmélkedtem itt, tehát részletekért katt.

Az első felvonás szinte végig történetmesélés, baletthoz nem szokott mai ember szemével nézve mulatságos gesztusokkal. Persze ha annak fogjuk fel ezt az előadást, ami - egy műtárgynak egy múzeumban - , akkor semmi baj nincs vele. Márpedig mivel a tánc nem örökíthető meg (filmre sem vehető, mert az már nem tánc, hanem film), kell egy intézmény, ami a táncművek múzeumaként is funkcionál, ha nem akarjuk teljesen elveszíteni régebbi korok műveit. (Nálunk ez az intézmény az Operaház és ilyen jellegű teendőit korrektül látja el.)

Tehát visszatérve a darabra, az első felvonás nagy izgalmakat nem okoz. A másodikban következik az orosz klasszikára jellemző "udvari és néptáncok bemutatása az uralkodó párnak" egység, majd a harmadik felvonás, ami egy rövid közjátéktól eltekintve egy gyönyörűen megkoreografált fehér kép. (Fehér képnek nevezik a klasszikus balettelőadások azon részeit, amelyeket a közvélemény a balett jelzővel azonosít. Tehát sok balerina fehér tütüben (= tüllszoknya), spicc-cipőben, kékes fénnyel megvilágított háttér előtt. Cselekmény nincs, a fehér kép célja a kristálytiszta tánc szépségének és a táncosok képzettségének bemutatása.)

A táncosok közül elsőként az arany szobor variációt táncoló Szegő András fogott meg, tiszta, szép, pontos mozdulataival, hatalmas, levegős ugrásaival. A második felvonást záró pas de deuxben nyilvánvalóvá vált, amit az előadás elejétől sejtett már a figyelmes néző: Radina Dace Gamzatti szerepében zseniális. Csakúgy, mint Anna Tsygankova Níkiaként mind drámai, mind technikai szemszögből nézve. Végül le kell írnom, hogy a fehér képben a kar várakozásaimon felül teljesített.

Írnék még pár szót az előadás sajtóvisszhangjáról. Az ÉS-ben jelent meg Fuchs Lívia írása a darabról. Akinek felületes és kissé kapkodva megírt bejegyzésem nem elégítette ki tudásszomját, olvassa el! Ez lenne a pozitív példa a hazánkban még mindig csak alig-alig létező tánckritikára. Természetesen jön a negatív is: Halász Tamás írása a kultura.hu (adófizetők pénzéből fenntartott) csodaszájton. Az írás olvasható itt, de minek? Nincs benne egyetlen mondat sem, ami az előadásról szólna. Általános információk összeollózva innen-onnan és fölé merik írni, hogy KRITIKA. Így, csupa nagy betűvel. Nem hogy nem kritika, még véleményfoszlányok sem találhatók az írásban. Szégyen.

A végére pár sor a műsorfüzetről: 1000 Ft, ami egy normál üzemmódban működő magyar családnak kicsit soknak tűnhet (ha bejutnak egyáltalán az épületbe), cserébe viszont szép, vaskos, informatív kiadványt kapunk (Macher Szilárd és Gara Márk munkája). Aminek szemmel láthatólag nem volt lektora. Érthetetlen, hogy miért nem találntak valakit, aki egyszer elolvassa a késznek nyilvánított kiadványt a nyomtatás előtt és észreveszi a szövegben maradt germanizmusokat, helyesírási hibákat, amik természetesen nem teszik tönkre a szövegeket, de mindenképpen bosszantóak.