HTML

Láttam

Tánc és környéke. Főleg balett és modern. Általában vélemény, ajánló csak ritkán.

Címkék

ajánló (20) balett (45) flamenco (21) kult (112) kultúra (115) megmondó (12) modern tánc (52) operaház (36) tánc (119) trafó (12) web (14) Címkefelhő

Keresés

Google

Friss topikok

2009.10.05. 11:02 Gyagilev (törölt)

Akram Khan - Trafó - utózatos

Címkék: kult kultúra tánc trafó modern tánc akram khan

Váróterem. Tökéletes választás, ha az ember kultúrák találkozását szeretné modellezni. Ilyet ugyanis csak semleges területen lehet megvalósítani, márpedig egy váróteremnél sterilebb, semlegesebb, kultúrákon kívülibb helyet nehéz elképzelni. Nem tudom, mi lehet az oka, de jellegében tényleg minden váróterem ugyanolyan. Talán mert senki nem tartja fontosnak, hogy alakítson rajta, hiszen úgyis csak átmenetileg tartózkodik ott.

Persze kérdés az, hogy valójában a kultúrák találkozása volt-e a legfontosabb, legérdekesebb és legérthetőbb mondanivalója az előadásnak. Az ismertető szerint igen, szerintem nem. Sokkal érdekesebb volt az emberi kapcsolatok ábrázolása, néhány archetipus megjelenítése és a tánc, a mozdulatok önmagukban való szépsége.

 

A díszletek tényleg nem hagynak semmi kétséget, váróteremben vagyunk a szokásos székekkel, kijelzővel, egymásnak idegen emberekkel, akik ideiglenesen mégis egy helyre vannak zárva. Mindenki magával van elfoglalva, nézelődik, jegyzetel, dobol a táskájával, majd a kijelzőn megjelenik a „Delayed” (késik) felirat. Hirtelen kialakul egy kis közösség, mindenki odamegy, megnézi, reagál valahogy, majd visszamászik saját kis világába. A darab során ezeket a kis világokat ismerjük meg, továbbá azt is, hogyan hatnak, hathatnak egymásra ezek az emberek. Táncszínháznak is nevezhetném, han nem lenne kissé elcsépelve hazánkban ez a szókapcsolat. Mindenesetre tánc is van, színészet is, mindez úgy, hogy eszünkbe sem jut, hogy az előadók táncosok szegények, ne várjuk el tőlük, hogy beszélni, színészkedni is tudjanak. Tudnak azt is.

Az angolul beszélő lány és koreaiul beszélő barátja-kollégája jelenetében a Terry Giliam Brazil-jában látotthoz hasonló éleslátással – természetesen jóval rövidebben – jelent meg  a bürokrácia értetlensége, mozdíthatatlansága, nehézkessége, emberi sorsokat nyomorító keménykalapossága. Zseniális volt a férfi és a nő kettőse, akiknél a valóságban a nő hordja a nadrágot, azonban egy álom erejéig a férfi kerül az általa áhított irányító pozícióba. Ennél többet erről a tipikus, mindennapos, rengeteg kapcsolatban létező érzésről nem lehet elmondani sem táncban, sem máshogy. Vicces volt a klasszikus balett pas de deux, amit folyton meg-megszakítva, elnevetgélve, csak azért táncolnak el, hogy vicces fotók készülhessenek – addig is telik az idő. Zseniálisan jelent meg a darab folyamán az emberek reakciója a bolond lányra, aki folyton jegyzetelget, papírokat rakosgat innen oda, onnan ide. (Ilyenek vagyunk mind, ha valaki a buszon magában beszél, hiába mondja akár a világ legbölcsebb dolgait. Nem jó magunkra ismerni.) Persze a végén természetesen kiderül, hogy talán nem is a lány bolond (leírva nem tűnik túl ötletesnek, de a darabban a helyén volt: a lány mobiltelefonnal akarja irányítani a váróterem közepén a plafonról lógó információs táblát, amin mindenki nevet egészen addig, amig végül sikerül neki). Sőt, ő szolgáltatja a darab (egyik, az alkotó által preferált) megoldását is: a darab végén a furcsa lányt alakító táncosnő a kijelzőn megjelenő számsort bepötyögi a telefonjába és beleszól: Mother? Talán ez a közös ezekben az emberekben? Ez lehet a közös abban, aki klasszikus balettel múlatja az időt és abban, aki klasszikus indiai táncot lejt mindenki csodálatára? Az otthonhoz, a családhoz való tartozás, ragaszkodás?

A kérdés nyitott marad. De nem bizonytalansággal telve távozik a néző. Kortárs darabot látott, de nem olyat, amiben lila füstköd takar el mindent és emiatt meg sem lehet próbálni megérteni azt, ami történik. Az alkotó vállalja, hogy mankót ad a szemlélőnek, beszélteti a szereplőket, feliratokat ír ki a táblára, érthető dolgokról beszél a tánc nyelvén. Vállalja, hogy néhol vicces, nem fél, hogy ettől komolytalannak tűnik majd. Ilyen előadás létrehozásához az kell, hogy az alkotónak legyen mondanivalója és azt is tudja, hogyan lehet azt közölni. Akram Khan birtokában van ezen képességeknek, ráadásul még tehetséges koreográfus is. Közben nem mellékesen olyan táncosokat látunk a színpadon, akik mindenféle jelentés és történés nélkül, puszta technikai tudásukkal könnyen megtöltenének egy-két órára ennél jóval nagyobb színpadokat is. A tökéletes és sokszínű technika (a már említett klasszikus baletten és klasszikus indiai kathak táncon kívül különféle modern stílusokat is fölfedezhetünk) mellett minden mozdulat a helyén van, egyszerre, aminek egyszerre kell, kánonban, aminek kánonban kellene.

Egyetlen problémám az előadással, hogy kevésszer adták elő egy kis színházban. Sajnálhatja mindenki, aki nem volt ott.


Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://lattam.blog.hu/api/trackback/id/tr821428588

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.