HTML

Láttam

Tánc és környéke. Főleg balett és modern. Általában vélemény, ajánló csak ritkán.

Címkék

ajánló (20) balett (45) flamenco (21) kult (112) kultúra (115) megmondó (12) modern tánc (52) operaház (36) tánc (119) trafó (12) web (14) Címkefelhő

Keresés

Google

Friss topikok

2009.03.29. 17:00 Gyagilev (törölt)

Balanchine végre itt!

Címkék: kult kultúra tánc balett operaház modern tánc volf katalin boros ildikó kozmér alexandra

A huszadik század egyik legzseniálisabb koreográfusa, a kiüresedett klasszikus balett egyik megújítója, legendás művész és nőcsábász, a New York City Ballet alapítója. Hosszú idő után darabjai ismét láthatók hazánkban.

Kissé megijedtem, amikor megtudtam, hogy Balanchine-estet tervez az Opera. Balanchine alkotta meg a szimfonikus balettet, azaz a színpadi tánc azon formáját, ami semmi másról nem szól, csak magáról a szép mozdulatról, a táncba öntött zenéről. Ennél fogva egy módon adhatóak csak elő Balanchine művei: teljes tökéletességgel. Darabjai csak akkor működnek, ha minden pontosan ott, akkor és úgy történik, ahogyan azt a mester kitalálta. Szólistából van az Opera társulatában, aki képességeit tekintve alkalmas Balanchine-t táncolni, azonban amikor arról van szó, hogy több táncosnak kell egyszerre emelnie a kezét/lábát, a társulat általában bajba kerül.

Három egyfelvonásos művet válogattak ki az est szerkesztői jó érzékkel, hiszen mindhárom különleges valamiért. A Szerenád az első, a Concerto Barocco a legjobb, a Who Cares? pedig a kivétel. Kifejtem kissé bővebben.

A Szerenád (Csajkovszkij zenéjére) az első Amerikában készült mű. 1934-ben érkezett ide a grúz származású Giorgi Melitonis dze Balanchivadze. Szentpétervárott született, megtanulta a klasszikus balett minden fortélyát a legnagyobb mestertől, Marius Petipatól, majd az orosz politikai helyzet változása miatt Nyugat-Európába ment és csatlakozott Gyagilev Orosz Balettjéhez, ahhoz a társulathoz, amely modern tánc európai úttörőjeként vált ismertté. Miután mindent megtanult, amit meg lehetett, átkelt az óceánon és történelmet írt.

Függöny föl: díszlet nincs, a háttér halványkék. A táncosok egyszerű dresszben. Minden azért van - azaz azért nincs semmi -, hogy a tánc legyen a középpontban. A mozdulatok a klasszikus balettből kifejlesztett jellemző Balanchine-világot tükrözik. A nők spicc-cipőben, gyönyörű, harmonikus térformák, kimerevített, szoborszerű pózok. Volf Katalin, Boros Ildikó és Kozmér Alexandra képességeik legjavát nyújtva úgy keltik életre az előadást, ahogy azt valaha megálmodhatta Mr. B. A többi táncosnő pedig lerombolja félelmeimet: szemmel láthatólag nagyon szeretik a darabot, teljes odaadással, rengeteg munkával és koncentrációval szinte tökéletes összhangban mozognak.

A Concerto Barocco Bach zenéjére készült és az egyik legszebb, legjobban sikerült darab az életműből. Hozzá kell tenni, hogy nem túl könnyen emészthető, hiszen egyáltalán semmilyen érzelmi töltéssel nem rendelkezik, célja a tánc tökéletes tisztaságban való bemutatása. Már maga a zene is feladatot ad a nézőnek, hiszen tudjuk: Bach nem slágereket írt. Zseniális zeneszerző, de dolgozni kell, hogy valaki értékelni tudja. Ehhez jön a már említett, események és érzelmek nélküli tiszta tánc, ami az egyre erősebb vizuális elemekkel operáló filmkultúrához szokott nézőnek könnyen tűnhet unalmasnak. Persze az unalom és a Concerto Barocco távolról sem rokonok: ha valakinek van hozzá szeme, türelme, figyelme, akkor a táncművészet csodáját láthatja. Díszlet itt sincs, a kosztüm is összesen egy fehér balettdresszből és egy rövid szoknyából áll, azonban a táncosok által a térből kiszakított formák szinte önálló életre kelnek. Az előadásról szinte ugyanazt tudom elmondani, amit a Szerenádnál már említettem, azt leszámítva, hogy a főszereplők itt Aleszja Popova és Somorjai Enikő voltak.

A záró darabot, a Who Cares?-t bevallottan lazításnak szánta a balettigazgató Keveházi Gábor. Persze nem a táncosoknak, hanem a nézőknek. A darab kivétel, hiszen nem a klasszikus szerzők valamelyikének művére koreografálta Balanchine. Gershwin ismert, vidám, könnyed songjaira a klasszikus balett zárt számainak mintájára egymás után láthatunk csoporttáncokat, kettősöket, szólókat. A darabnak hangulata mellett további érdekessége, hogy az első két, jellemzően nőkre koreografált darab után itt már férfiakat is látunk érdemben táncolni. Itt van díszlet: a háttérfüggönyön Manhattan felhőkarcolóinak stilizált képét láthatjuk. A jelmezek a '20-as '30-as évek revüinek világát idézik. Léha, csábító nők, jóképű sármos férfiak. A darab lényegén azonban ezek a külsőségek nem változtatnak: hiába a jelmez, a mester nem tud kibújni a bőréből: történet itt sincs, csak egy-egy songra koreografált táncszám, ami önállóan is megállná a helyét bárhol. A férfiak ötöse pontos, szép, akrobatikus volt. A három női szóló közül Kozmér Alexandra tette rám a legnagyobb hatást. Boros Ildikó technikailag hibátlanul táncolt, de valahogy nem állt jól neki a ledér szerep. Aleszja Popova szólójára nem nagyon tudnám azt mondani, hogy rossz volt, de tőle többet vártam. Bajári Levente hozta, amit szokott: pontos, szép mozdulataival mentette a férfiak becsületét ezen a női túlsúllyal kezdődő estén.

A táncosok produkciója alapján ijedtségem alaptalan volt. Felkészült a társulat arra, hogy Balanchine darabokat táncoljon. A kérdés másik fele - vajon a nézők is felkészültek-e - már nem ennyire könnyen eldönthető. A premieren messze nem volt olyan lelkes a közönség, mint amennyire a látottak alapján lennie kellett volna. Persze az, hogy az est siker lesz-e, a további előadásokon fog eldőlni. Reménykedjünk.


Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://lattam.blog.hu/api/trackback/id/tr581033271

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.