Valamiért hazánkban mostanában az Operaházban legtöbbet játszott - ráadásul állandóan teltházas - balett a Diótörő. December elején kezdődik a szezon és 30-án még tart. Idén tizenöt előadás, ha jól számoltam. (Az összehasonlítás kedvéért: egy átlag táncelőadás legszebb kőszínházunkban évente jó, ha 4-8 alkalommal megy.)
Mivel karácsonykor játszódik, karácsonyi darabnak tartják, pedig annak ellenére, hogy karácsonykor játszódik, szerintem nem az. Csütörtökön újra megnézem, majd írok arról, hogy ki hogyan táncolt, a színpadképről, mindenről, amit ilyenkor szoktak, most egy kis történeti áttekintés, előzetes.
A darab alapja Ernst Theodor Amadeus Hoffmann Diótörő és Egérkirály című novellája (a Magyar Elektronikus Könyvtár jóvoltából elolvasható itt).
Hogy került egyáltalán Oroszországba a balett? Röviden vázolom a következőkben, máskor majd részletesebben.
A XIX. század végére a balett, mint művészeti forma Nyugat-Európában kiüresedett, nem tudott megfelelni a kor követelményeinek. Nem volt képes arra, hogy az épp aktuális problémákra reagáljon, így népszerűsége is csökkent. A legjobb táncosok a különböző revüszínházakba szerződtek, ahol emiatt kifejezetten színvonalas műsorok készülhettek (ennek köszönhető többek között a XIX. század végén-XX. század elején ezen intézmények divatja). Ezzel a folyamattal párhuzamosan azonban Oroszországban minden körülmény adott volt a balett fejlődéséhez, elterjedéséhez (erős monarchia, gazdag arisztokrácia). Ebben nagyon nagy szerepet játszott Marius Petipa, aki - bár francia nemzetiségű - 1847-ben, 29 évesen elfogadta a Szentpétervári Birodalmi Színházak elsőtáncosi (Premier danseur) meghívását és innentől kezdve szépen lassan orosszá vált. 1849-ben mutatták be első saját egész estés balettjét, a "Léda, a svájci tejeslány"-t. 1870-ben egyeduralkodóvá tették a Szentpétervári színházban.
A Diótörő balett bemutatója 1892. december 18-án volt Szentpéterváron. Zeneszerző az ekkor már világhírű Csajkovszkij. Koreográfusa egyes források szerint Marius Petipa, máshol azt állítják, hogy az ekkor már régóta vele dolgozó Lev Ivanov egyedül koreografálta a darabot. Az mindenesetre biztos, hogy Ivanov keze benne van a darabban, Petipa nélkül pedig nem lehetett volna bemutatni.
1934-ben mutatják be először Oroszországon kívül, először Angliában, majd 1944-ben az Amerikai Egyesült Államokban is. Először a San Francisco Ballet próbál (sikerrel) hagyományt teremteni és minden évben karácsony előtt műsorra tűzik (koreográfia: Willem Christensen). 1954-ben Petipa egyik tanítványa, Georges Ballanchine (grúz származású, eredeti neve: Georgij Balancsivadze) a New York City Ballet-nek készít koreográfiát és a hagyományt folytatják. Híres változat még a Barisnyikov által koreografált, amit az American Ballet Theatre 1976-ban mutatott be.
Oroszországban a Kirov és Bolshoi balett is műsoron tartja (előbbi az itthon is látható Vaszilij Vajnonnen, utóbbi Pjotr Grigorovics koreográfiájával).