Láttam

Előző bejegyzésemben írtam egy számomra nagyon szimpatikus kezdeményezésről. Az úriember a mindennapi táncszösszenetei mellé egy kiáltványt is írt. Érdekességként és ha bárkit érdekel, akkor vitaindítónak is lefordítom és ideírom.

"A múlt világának vége, a jövő világa pedig soha nem fog megérkezni. Csak a jelen létezik és az, ahogy erre a jelenre reagálsz.

A posztmodern ideje véget ért.

Mi hiszünk a test intelligenciájában, hiszünk az elme intelligenciájában és abban, hogy a kettő elválaszthatatlan.

A tánc a fizikai síkon megjelenő elme és a kifejezőképességgel rendelkező test eredménye. Mi elutasítjuk azt, hogy a tudomány és a nyelv kocsiját a tánc lovai elé fogjuk.

Az előadás most történik, nincs hozzá szükség finanszírozásra, színház bérlésére, vagy az előadás hirdetésére. Nincs szükség próbateremre sem. Nem kell koncepció. Nem kell, hogy egy másodpercnél tovább tartson. Nem kell, hogy tiszavirágéletű legyen. Nem kell hozzá bő nadrág, szűk top és meztelen lábak. Nincs szüksége előzetesre, beszámolóra, sőt nézőre sem.

Elutasítjuk a modern tánc fogalmát, mi a mozgással hozunk létre művészetet. Táncolunk, videót, festményeket, videójátékokat csinálunk, írunk, szobrászkodunk, szereplünk, hangot adunk, mozgunk. Művészetet hozunk létre. Művészek vagyunk.

Meg tudjuk változtatni a világot."

Néhány megjegyzés. Nagyon érdekes, hogy Isadora Duncan és kortársai, követői úgy szakítottak a klasszikus balettel, hogy mezítláb táncoltak. Nem azt mondták, hogy lehet mezítláb is. Ezzel szemben a fenti kiáltványban azt írják, hogy nem kell, hogy mezítláb legyél. Kilépnek a körből, ahol szabályokkal lázadtak a szabályok ellen, helyette a szabályok elvetését javasolják.

A másik érdekes momentum a "nem kellenek nézők" kitétel. Nehéz kérdéshez juthatunk el ezzel a kijelentéssel, nevezetesen a művészet definíciójának problémaköréhez. Továbbgondolásra érdemes téma.